Profán művészet...Bíró Yvette kapcsán

Állok a vártán, kellemes árnyán átlépve,kimúlik a gondolat...s lágyan elsuhan a tett óhaja...virágok, ágyak, pihe pázsit borzolja kedélyem...csak s na végre eljön, ami kellő...s a tenger lábamhoz simul, s lelkem is elnyúlva pirul, giccsbe hajló éjek, hűs habok sodra, meztelen tomporok hada, ugrálnak tova...s csak élünk bele a világba... Hp

Fényes-kényes bulihegyek törmeléksnitt, homokhegyek felépült-megépült, kertjében még elévült jöhet a kerítés telepítem a cserjét ültetem a világot elárasztom s kiáltom, illatoktól lángoló jezsament, bokoló violát, s rekkenő hőségnek is elenálló levendulát s persze nem hagyom a bokrok végén hosszan tűzscsóvaként dobbant s tudatba berobbant variáló orgonát, illatfelhők körbefonnak, s lágyan széllel vonznak s már tavaszi friss jácinttal magam repülök látatlan s kószálok-illatpászmát dobálok, kikúszom a szabadba örjöngök a tavaszban, bezsongok és csapongok, dalolok és rajongok ásót kapok s hantolok kimerülök lerogyok s beszívom minden illat feromont már zsongok-bongok hantolok ások gereblyézem s vágyom látom a térdemig ringató simogató illatterhüktől szabaduló kékek zöldek sárgák rózsaszínben vággy át ringató kényesen selymeddel suhanó szelek közt álmaimban látott illatozó vágyott gyönyörkertem s már ott fekszem fűszálágyon szememben smaragdszálon levendula bocsátja rám beszívom és mélyedek gyönyörködve ébredem hagyom hogy ez legyen... Hp

S lám a hajnal még meg sem pirkadt, s már is a gépemnél, lényemnél, túl egy kedves jógasoron...csakhogy boldolgulom...s az ég...csakis az én napom hozza el...hisz ez is egy gyönyörűség...ahogy a köntöséből kilép az éj..lágyan lehajol s megcsókol, s a tüz belekap, s a ragyogása elönti a tikkadt szöcskesincsen nyájat..s lám ez maradt..egy szikrázó, mindenthozó kép. Hp

Szerelemszerda...szabad szombat...s vár ránk a jobb holnap...Drága Apcikám, mikor kicsi voltam mindig ezt mondta a szerdára... Azt gondoltam sokáig, valamilyen különleges-titkos-felnőttes dologról van szó...ámbár nem gondoltam, hogy a szüleimnek való..(kackac)...De ez is elmúlt...hogy örülnék, most egy hangjuknak, egy simogatásuknak, gyengéd szeretteljes pillantásuknak...ez a múlt kútja...s tágul a tudat...néha éjenként találkozunk...s valahogy megnyugtat...mintha tényleg?, vagy csak a képzelet útja...újra meg újra... Mióta nagylány lettem...sokat gondoltam a szavak megbabonázó erejére, s a varázsképzelet lágy szellőjén minden este elrepültem messze-messze....s vágyaimat álomba szőve nyughatatlanul hordtam a követ...s malterként folyton az élet köpött közbe, s ami lett, ami volt....minden megvolt... Pedig milyen izgalmas lehet egy szerelmes szerda...ah..meg oh...varázspaplan suttogás, cirógató lágy dallam, füleimbe be, s imhol már nyílik a bimbó...s tombol a dob...torokban a szív üteme adja a ritmusát a neszeknek, s nincs már határa semminek...ma ilyet kívánok mindenkinek... Hp

Nahát ez a nap is jól eltelt… s már immár, ma már máma van már… na ezt jól körbeírtam… esőtől illatozó fellegek nem hoztak megkönnyebbülő permetet, viharba csapó szél úrfik nem kergették ide a hüsit, gyöngéd éjlepel balzsamozó fűillatot érlel… jah levágtam, nem csoda… s talán reggelre a bágyadt fülledt éjszaka minden rémét elkergeti a gyöngéd, erős, kéjjel ébredő, lassan vörös köpenyét lecsúsztató gyönyörnap… hogy újra fényárba borítsa üszkösödő sárbolygónkat… s eljöjjön a holnap… mindannyiunknak… Hp

Még egy pénteki kis elfoglaltság, aztán kitör a négynapos ünnep, barátokkal, sütögetéssel, kirándulással, s a habok ki ne maradjanak… vesztükre… szerelmes sóhajtással merülök… s eszüket vesztik… bár… ki tudja… egy szempár, ha megbabonáz… na de hol terem manapság babonázó szempár… acélkék, vagy smaragdzöld, vagy ezüstszürke… vagy szűkülő íriszű gyönyörű szembogárban rejlő mosolygás… a meséknek vége, felkelt a nap már, így aztán… vár a való világ hideg folyama… s a világ rajtam átszűrt vaksága… egy szerencséje van csak… ragyog a nap… Hp

Képtelen képek halma… jár az agyam… kimerült halma… csak rajong a szó… s elhal valahol… kép hang… egy távoli világ… felkiáltó jajszó… s épp a hegyek… megremegek.s belefutok a tengerbe… istenem… de vágyom már Rád… őrült hullámok dobálják testem… s lágyan cirógatják bőröm… s kivánatos habjaid csókolják le rosszasságom… csillogó fekete ördögeit… Hp

Előttem álló álmok… vágyálmok… letűnt virágok… kicsiny bimbódzó létharmatok, fájó kérészélet villanás… kábuló trikóból kibukó bimbó… apró birizgáló kéjkobra… megmar… s hatása visszafordíthatatlan… s láthatóvá válik nyomban a perverzió… harapj… csak harapj… gyakran… Hp

Édességem mézharmatján… napcsillogás, szikrahullás… kicsinyke időmegállás… s vágyódás napi tirmus után… szívkihagyás, álmodás, kezemben létem… látom, érzem… s vágyom… egy tökéletes képre… nap hanyatlik a ódonkék tengermélybe átadva gyönyörét, habjaiba veszve hullámokon lovagolok… ez maga a tökély… élvezem, élvezed… elveszek… Benned Hp

Kattingat a nap...s kikacsingat...s kivirulok én is...tobzódom mégis...a tanulás csak ráadás... a kert meg csodás...kicsit ültetek...s ringatnak az illatok...s fájva sajog a csordultig tele szívem...mivégre... ezek a fránya illatok...mily csodás bevillanások...emlékkép-feltárulkozás...libabőrös deja vu...immár a sokadik...s nincs filmszakadás...csak álomlebegés...vajh megtörtént, de rég...mintha nem is én lennék...vagy ez melyik énem, ki tudja kérem szépen? Hp

Isteni nap..égető...zsírégető, felpörgető észpörgető, kívánatos lomha bekúszó vágyak, bőrbe futó érzékvibráló reszkető csillanások, torokszorító kis apró lüktető robajok, szívbemarkoló tatamok, s futó sóhajok... Barnító édes lehelleted vibrál, isteni sugallat nyaldos, s mellettem az árnyékban labradorom horpaszt mármost...nem is érti mi lehet jó ebben a hőségben fetrengeni...mondjuk a víz se kutya...azt imádja, s kedvesen kimenti az árokásókat...illedelmes a nyakánál fogva...nagyon tiszteli a kétlábúakat... Persze a reggel az isteni virágkiállításé volt a barátnőkkel...tobzódtunk illatorgiákban...színpompában...varázsparázs izzótt fel...s meglátni, megszeretni...mindet...elkábultunk... S kábítottunk mi is...ahogy kell... Hp

Létálmodás...tobzódik a világ...minden más tükrözödő látomás...s vágy...mindig a vágy...átjár...vagy tán..vágyj S kikerül a falak közül, egyesül őrjítő napfénnyel, s a kába megdermedve mentesül észtelenséggel...s kerül, mibe kerül egy lesz a fény rezgéséből...s megerősödve interferenciaként képpé válik...s átölel a világ...hallgass Mangoát...lenyugszik szíved...csendesül lélegzeted...a ritmus benned dobban...a világ sóhaja szól nyomban...s átérzed robaját, múló viharát... csendesült lényed kapkod apró oxigénkortyok után.. s vágyod sóhaját...rezgő nyugalmát...egyként összpontosuló mindenség varázsát... Hp

Őrült napfüzérben látva, álmodom őrült nap őrültségeit… s vágyom… a tenger vad hempergéseit… kívános ágyam megvetve… s bár holdtölte sincs… csak egyszerűen tavasz… felébredt álmodóváram… s kifakadt bája… álma… Illatorgonán játszva kifeküdt a vágyam… a homokpartra… de hol a homok? ma? Hp

Kedvenc napszakom, hajnali varázs szó, nyugalomtenger...őrjítő elme csak senyved, s szenved zaklatottan hangulatokat felmázolva, tobzódva illatozó álomfelhő kimeríthetetlen vágyfokozó szirénhangjában...s álmodik...a nyomor..kábul a vigyor...hamvába holt szó, megannyi porhó...s vigasztalásul rám mosolyog az ébredő napgomoly vakító gyöngyházpukkasztó sikoltással.. Hp

Munkahegyek, tanulásrengetegek, s lassan megjő a tavasz is vele… s kibontakozik a fényből a heve… s merre kerget a szele? Ma reggel madárdal keltett, s gyönyörűen felizzott kedvencem, bíborfényben tombolva, s majd beburkolva parázsló-aranyló-rózsa pazarló narancsba hajló feltüzelt lényével… Kis pihi még… s kelek… beleremegek szépséged fegyverébe… s veled leszek… Hp

Ma született az életet adó édes Ancikám, s ez már második nélküle töltött évem, hiánya még mindig megfoghatatlan...ahogy Apcikámé is... Még két éve készülődtem...kedvencét sütöttem a túrótortát sok gyümölccsel, illatfelhők szálltak mindenfele, készülődés, serteperte...s bevillanó képek kezek..aprók a nagyobban, két erős, két gyenge, támaszért esengve... szemek...tágra nyíltan meglepődve, örömbe fúltan , könnyekben úszva, fájdalomtól gyűrőtten. arcok...hasonlatosak...bámulatosak, örömteli vágyakban, végre találkozásokban, hangok...összevont szigorúak, kedveskedő simogatóak,majd megfúlós hahotázós, ábrándos, képek...összekacsintó szépek, szívmelengető, elsodró, viharos, megbicsakló, élménylétben élnek... Hp

Hófehér falakon csorog szavaim vöröslő vére hétszínálomba kopog átütő szivárvány-lénye Bíborfénnyel ragyog olivába hajló nyugtató smaragdzöld hátterében aranynapba simuló gyöngyházfényű leleménye beszürkült ténye... s vágyott búzavirágkékben látom piros-pipacsrengetegben százszorszép szemecskédet narancsos kreatívsárgában őrült tobzódó liba-lilában vágyott lazacrózsaszínben irígy kankalinsárgában kórházzöld nyugalmában csokoládébarna harapásában ezüstszürke simogatásában s lehúz a való világba feketéllő obszidián varázsa. Hp

Isteni nap sugárzik le rám, isteni meleggel… eloszlatva mindenféle bút-bánatot, helyet adva az egészéges mértékletességnek, őrületes életerőnek… vágyaknak szárnyat, álmoknak ágyat, s kedveknek kiváltsággal teli késztető ábrándja… elmos mindent, csak a frissülő természet megújuló üdesége pattan minden bimbóban, minden illatban, a rovarok zümmögésében… S lám-lám vár rám már… átjár… s ránt… magával Jól mondta a farkas, az álombeli: tavaszigézet… ez tölt el mostanában… annyira ki voltam éhezve, egy jó kis napfényre, melegre… üdítő bársonyos kezére… s még… egyébre… Hp

Harmatos napomon ellágyulván a rigóm hangjára révetegen kinyitom résnyire lelkem kettőre zárt kis kapuját résbe betör a drágám szikrázó felpezsdítő árja felszökik éltem virága s kipattanok agyő paplanok… hagyjatok Kávém csorog vénásan izgató piedesztáldobozból megkapom első hideg zuhanyom… De azért is jól vagyok!

Beindul a nap, robban a tudat… kávéval izgató, stimuláló gondolat… s kép: a napkelte retinámon ég… s a hangok: csivitelő csecsergés, zümmögő eszmélés… s az illatok: frézia bontja szél-lebegtetős esőmosta fellegét, bejátszik a cseresznye lombja, s jácintok sora, nefelejcsek aprósága az estikék megülte kompozícióban… Hp

Végzetesen élek,nem remélek, csak félek...képek özöne rám ront, mint egy párálló álom (ez jó, mondjuk én írtam...csak semmi szerénység...) s vágyom a tökéletes képre, létre, a fény rejtekére, kicsit elnézve, hangban zendítve, kedvesen, fülbemászón...szelíden... Hp

Ma reggel meglapulnak a fények, keverednek az illatfelhők mellett… s kutyám szuszog csendesen. idilli a kép, s mitől oly szép… mert fűződnek emlékek, érzések mindenhez… őstudat, vagy én, mennyiben vagyok független lény? avagy csak egy kivetített kép, egy feltört tudati valóságérzet… Ennyi az egész. HP

Beköszöntöttek a mindennapok… hétköznapiságukkal, napi rítusaikkal, ahogy kell-köll… egyetem… tanulás… munka… s a napi női feladatok… amellett, hogy szenvedélyemnek is hódolhatok kedvemre… s persze húz a szenvedélyem, hisz magam is szangvinikus alkat vagyok… s így éltem is kalandos… időnként fondorlatos, képekben nem szenvedek hiányt… s bőven élményekben gazdagon, mindenféle hatás ér… kivonni alóla nem bírom… s nem is akarom… Szenvedéllyel élni ez mindenek felett… jó, s örömet adó… persze kinek mi adja az érzést?! Mostanában csak pótszerekkel élek, mert még korlátozva vagyok kicsinykét… balesetemmel kis reparáció jár együtt, emiatt kivontak a forgalomból: se hastánc, se box, se kerékpár, se semmilyen tánc… alig élek… épp csak porhüvelyemben légzek… S így aztán kiélek… mindent versben… álmodóként álmodom át ritmusba oltott napjaim egyenletes fényét, tényét, s mi fő alkotókedvem a régi, akár fakanálról, akár szonettről, akár fotózásról, akár játékról van szó… vagy szó se… lehet róla… De elsődleges a kép… mindegy hogyan kapom-adom… megjeleníteni az időt, ez egy gyönyörűség… élmény, mit átadni kötelesség! Hp

A kép… befolyásol, megesz, bekebelez… és néz… belülről rág, mint egy féreg… s megmételyez. Ámbár, ha szép… kinccsé lesz, s kér… újabb képet, még… vágyón, s rezdülve, hisz az elérhetetetlenül képtelen szép… giccsbe ágyazott lét, élményként élsz… s bár csak egy felvillanás, ezernyi apró örömet, emlékpillanat érzelmét, színben-illatban tobzódó kavalkádot önt eléd… s mégis mágikus világod kirakod belőle… s leképezed a magad élményét… lehívod a tudattalan tudattenger egyetlen rád jellemző kötegét, s absztrahálod egyedüli gondolatttá, temérdek kép sorozatában a kulcsélmény, a te világod… a mi világunk… a gondolatod… a gondolatunk… Te vagy én, vagy mi… vajh kivagyok én?! Hp

Bár a barátság okán van mit mondanom, újabban épp a csalódásokban tobzodom… persze szent dolog az már biztos… már akinek?!(sic!), bár mostanság érdekes a kapcsolatok szövevénye, túlzottan szenvedélyesen egoista, semmi sincs a másik elfogadásából, valahogy olyan kihasználó, értéktelen, csak a javak szipolyozása, egész egyedi értelmezése egy őrült szempont alapján a kettős szövetségnek… na de mit is képzelünk, hisz az élet minden területe pont ezt a silányodást mutatja,… Ámbár… oly érdekes, hogy annyi plusz van bennünk emberekben, hisz az élményszerű gondolkodás ránk jellemző főleg, igaz ezt is oly nagyravágyón magunkra igazítottuk… hisz nincs nálunk jobb szebb, okosabb… s vágyott lényünk a világ közepe… nincs rajt´ különb… egyedi és… én is csak egy ily makacs létforma lennék… vagy mi?… abból is… a boszisabb fajta, ha ismered ezt az állatfajtát(sic!)… A gondolataim bennem rejtekeznek, elindultak nagy könnyesen,áradva, lubickolnak fényemben, s őrületes lényemben… s bár félre a tréflit (hisz tudod a humorom a régi), nyitottan bambulok a világra… s szívesen öltök nyelvet rája, vagy egyszerűen csak felveszem a fonalat… s kommunikálok… egommal… vagy csak idülten humorizálok, ha valaki bírja stilusom, ha nem, maradok magamnak… csak szótlan nem kapnak rajta… bár… meglátásaimra nem mindenki ugrik fel… hisz én is csak egy ember vagyok, nem szent… ámbár a szakralitásom közel, de a templomtól oly messze… csak a Hamvasba rejtve… S ha már szóba került a nőiségem… a másképp gondolkodó, más csatornákat használó, s az intuicióival sejlő, hát igen: épp ilyen, mire vágysz épp… ahogy már ezer éve is leíródott… most sincs másképp… Már nem kérek… s csak átélek… szóval félsz az nincs bennem. inkább csak résnyire nyitom ajtóm, most csak épp beleshetsz… bár többnyire személyiségem elkápráztatja az emberek többségét, óvatosan adagolom édességem… s vigyázok, mézemre ne kapjanak… mert csak a baj van belőle… ha érted… s tán Egód befér a résbe épp…